Az energiatakarékos életmód megvalósítása volt a téma a 2. Másfélfokos előadáson

co2 kibocsatas csokkentes
2022. 03. 11., p – 12:26

Vadovics Edina röviden áttekintette a 2022. január 26-i, első másfélfokos életmódról szóló előadás hangsúlyos elemeit, a mostani energiaválság aktualitásait és a klímaválságot. Kiemelte a háztartások, mint energia-végfelhasználók hangsúlyos szerepét az energiafelhasználásban, mely 29 százalékot tesz ki. Az energiamegtakarítás viselkedésváltozással illetve beruházásokkal is megvalósítható. Az EnergiaKözösségek a viselkedésváltozásra mutatnak fel egy nagyon jó példát, hisz az átlag 7-9 százalékos energiafogyasztás-csökkenést el lehet érni! Aktualitását tekintve érdekes adat, hogy ha minden uniós épületben 1 fokkal lejjebb vennék a hőmérsékletet, azzal 10 milliárd köbméter földgázt lehetne megspórolni, s így csökkenteni az erőforrás-függőségünket.

Kép
masfelfokos elet es beke

Ezt követően Vadovics Kristóf vette át a szót. Mint mondta, a takarékos energiahasználat első lépése, hogy rendszeresen tartsuk karban berendezéseinket, illetve ellenőrizzük, és az évszaknak/napszaknak megfelelően módosítsuk beállításaikat. Például a termosztátot napközben, amikor otthon vagyunk, állítsuk 18-21°C-ra, és éjszakára illetve amikor munkában/iskolában vagyunk, vegyük 2-3°C-kal lejjebb. Ezzel 7-15 százalékkal csökkenthetjük fűtési költségeinket. Egy szavazásban meg is kérdeztük a résztvevőket, hány fokra van állítva a lakásuk hőmérséklete. A legtöbb háztartásban ez 21 fok körül alakul. A karbantartási munkák egy részét mi magunk is elvégezhetjük, azonban hívjunk szakembert például ha a kazán karbantartása vagy a villanybojler vízkőmentesítése van soron. További hasznos olvasnivaló lehet ez a kiadványunk!

Kép
hany fok van otthon

Antal Orsolya a gépek kapcsán megemlítette, hogy rengeteg háztartási berendezésünk van, akár a 70-100 darabot is elérheti a számuk háztartásonként. Érdemes megszámolni! Meg fogunk lepődni. Tanácsa az volt, hogy csak a legfontosabb feladatokra tartsunk gépeket. Amikre pedig ritkán van szükségünk, azokat kölcsönözhetjük vagy a családban, a barátok közt meg is oszthatjuk. magyarországi háztartásokban található "nagygépek" 43 százaléka 8 évnél idősebb egy 2017-es felmérés alapján. Ezekben a háztartásokban ezek a készülékek voltak felelősek az összes energiafogyasztás 75 százalékáért.

 
Kép
masfelfokos ea_gepjavitas

 
Javításra, felújításra is érdemes gondolni, mielőtt új eszközt vásárolnánk. Sőt közösségi felújító helyeket is találunk például ezeket:  Közösségi Javítóműhely  illetve Repair Café Hungary.

Ha újat vásárolunk, akkor is környezetbarát és energiatakarékos változatot keressünk. Ebben segíthet az alapos utánajárás, egy vagy több szakember véleményének kikérése, az öko címke megléte, a minél jobb besorolású energiatanúsítvány. Tájékozódásunkban segíthet még a Tudatos Vásárlók Egyesülete is, akik rendszeres terméktesztekkel jelentkeznek!

A továbbiakban interjúk keretében beszélgetett Vadovics Edina Dr. Dőry István, fizikussal és Dr. Sáfián Fanni, környezetkutató geográfussal. 

Kép
dory istvan eloado

István egy falusi porta energiatakarékos megoldásait mutatta be. A karbonlábnyomuk semlegesítése végett erdősítéssel kezdtek 10 éve (2500 négyzetméter/fő). Vályogházukat is szigetelték, továbbá négy napelemmel is felszerelték. A telken eleve volt kút és komposztáló, a házon kémény (KKK), ami a hálózatoktól független életmódnak kedvezett. A kertben  megtermelnek, amit csak lehet, s így frisset és egészségeset fogyasztanak, vagy saját befőzésűt,  illetve a felesleget csereberélik, vagy feldolgozzák. A házon belül egy helyiségben egy konnektor volt (a szűkösség bizony megnehezíti a pazarlást), erre alapozták a szegmentált napelemes rendszert. Egyszerre csak egy lámpát használnak. A telken kültéri komposzttoalett és a házon belül beltéri, elszívós komposzttoalett ("kakoár") is van. Így a vízzel igen takarékosan tudnak bánni. Amikor elmennek otthonról egyszerűen tudják áramtalanítani a berendezéseiket.

A ház körül a fahulladékot több szempont szerint különválogatják, egyik gyújtósnak, másik meleget adó fahasábnak lesz jó, méret szerint a kályhába, sparheltbe, kemencébe. A hulladékot 19 különböző módon szelektálják.

István közlekedési eszköze egy kerékpár. Régebben a kerékpárutánfutó volt nagyon nagy becsben náluk, amíg kisgyermekeik fel nem nőttek. Illetve a falun belül a NapCsiga, egy napelemes kiskocsi segíti a mindennapjaikat. ( Ez az eszköz egy teljesen autonóm napelemes jármű, mely alkalmas 1-2 személy és 300-400 kg teher szállítására. Nincs szén-dioxid kibocsátása, nem terheli az elektromos hálózatot így nem kötődik hozzá erőművi légszennyezés sem, működéséhez "fényt legel".) Vonattal mindenhova eljutnak, azon kerékpárt is tudnak szállítani. Egy pici luxus, hogy elektromotoros a 20"-os kerékpárja, amelyet a vonaton tölteni is tud. Ha esti edzésbe kezd, a szobabiciklit tekeri, s közben áramot termel vele a hálózatba.

Mint ebből a leírásból érzékelhető István és felesége életmódja nagyon visszafogott és tudatosan egyszerű, s bizony ezeket a tippeket ők mindennap gyakorolják. Bármikor meglátogathatjuk őket, szívesen látnak minden érdeklődőt!

Kép
napcsiga

Fanni egy 1969-ben épült, de vastag falakkal rendelkező emeletes lakóház egyik lakásában él férjével. A ház egy fala már szigetelt. Nagyon sok múlik azon, hogy a lakóközösség egységesen lépjen fel az energiatakarékosság érdekében, például  a lakógyűléseken (témák lehetnek: napkollektor telepítés, szigetelés, központi fűtés hőfoka). A fiatalok energiatudatosan alakították ki a lakáson belül a rendszereket, radiátoraik hőfok szabályozóval állíthatóak, ablakaik hőszigeteltek. A beszerzett gépeik is extra energiatakarékosak, s mégsem kerültek sokkal többe, mert például szépséghibás gépeket választottak. A konyhában tudatosan csupán 3-4 elektromos készüléke van csak. A termosztát éjszakára 19 fokra van állítva, napközben 20 fok körüli a hőmérséklet. Fanni fázós ugyan, de pulóverrel és egy egyszerű takaróval megoldja a meleg érzetet.

Fanni otthonról dolgozik főleg, de ha közlekednie kell, akkor a vonat mindenhova elviszi Hárosról, majd a városban is a tömegközlekedést választja. Párja még autózik, de már a kerékpárját felszerelte egy utólagos megoldással elektromos motorral, hogy amint a jó idő beáll kerékpározhasson munkába jövet-menet. Fanni tudatosan gyalogosan, egy hátizsákkal intézi bevásárlásait, adott útvonalon halad, bevált helyi termelőket, piacot, boltot keres fel, és nagyon pontosan tudja, hogy nem vásárolhat felesleges dolgokat, mert akkor azt is neki kell hazacipelnie! 

Kép
safian fanni eloado

Egy vicces gondolat hangzott el az előadás végen, miszerint "másfélfokon" másfél órát töltöttünk el, de valóban észre se vettük, úgy elrepült ez az idő. A chat felületen is érkeztek kérdések, tippek, többek közt állítható hőfokú melegvíz készítő berendezésről (pl.: Momert 1855), RenoPont-ról, ahol szakemberek segítenek az otthonok energiatakarékos felújításának megtervezésében.

Köszönjük szépen a vendégeinknek és a hallgatóságnak a részvételt. 

A teljes felvételt a GreenDependent Intézet youtube csatornáján itt lehet megtekinteni.

Az előadást és beszélgetést a GreenDependent Intézet munkatársai szervezik többek között az E.ON EnergiaKözösségek program és a 2021 májusában indult EU 1,5 fokos életmód projekt keretében. Az alkalom egy tervezett eseménysorozat második része volt, amelynek keretében havi egy alkalommal a másfélfokos életmód különböző területeit járjuk körbe az érdeklődőkkel, konkrét tippeket adva a cselekvéshez, változtatáshoz. Legközelebb áprilisban jelentkezünk előadássorozatunk következő részével.

Az EU Másfélfokos életmód projekt az Európai Unió Horizont 2020 kutatási és innovációs programja támogatásával jött létre, a 101003880. számú támogatási szerződés révén.