2022. június 11-én szombaton megtartottuk az E.ON EnergiaKözösségek 8. évadának záró- és díjkiosztó rendezvényét, mely nagy örömünkre személyes formában történt 82 fő részvételével.
A záróeseményen Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatója köszöntötte a családokat és kiemelte, hogy 67 ezer mosás energiáját tudták megtakarítani az évad során a résztvevők.
Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes a verseny védnökeként szólt arról, hogy egy kutatás szerint a magyar háztartások nagyon nehezen tudják elfogadni a lakás átlaghőmérsékletének csökkentését, így azok vannak kisebbségben, akik a 19-21 fokot tartják elfogadhatónak.
Az EnergiaKözösségek résztvevői között azonban a 20-21 fok közötti lakáshőmérséklet a többség számára ideális, ahogy azt a háztartási audit értékelése mutatja.
Vadovics Edina az energiatakarékos, a másfélfokos és a kislábnyomos életmódot vetette össze a karateövek fokozataihoz hasonlítva azokat. Az EnergiaKözösségek résztvevőinek jelentős része az energiatakarékos szintet meghaladva a másfélfokos életmód felé tartanak, amikor már konkrét célként lebeg a szemük előtt, hogy az energiahatékonyság mellett a karbonkibocsátásukat 2-2,5 tonna/fő/év szintre csökkentsék. A még tágabb, az egész ökológiai lábnyomunkat figyelembe vevő kislábnyomos életmódot kell mindannyiunknak célként kitűzni. Részletesen a kislábnyomos és a másfélfokos életmódról ITT és ITT lehet olvasni.
Vadovics Kristóf értékelte a közösségek megtakarításait, s aláhúzta, hogy bizony lehet viselkedésváltozással energiát megtakarítani. Ebben az évadban 15 közösséggel indult a verseny és 14 közösség zárta értékelhető eredménnyel.
A következőkben a nyertes közösségek számoltak be tapasztalataikról. A Csiribiri közösség 27,83 százalékos megtakarítása példás siker. Salát Zsófia koordinátor elmondta, hogy ők fokozatosan vitték le a lakás átlaghőmérsékletét 17 fok körüli értékre. Továbbá, beazonosítottak és áramtalanítottak olyan berendezéseket, melyek kikapcsolt állapotban is fogyasztanak (pl.: hangszórók).
Az EnergiaKörTér csapatának a megtakarítása 13,23 százalék volt, melyhez hozzájárult, hogy a mosások hőmérsékletét 30 fokra csökkentették, valamint a boiler vízkőmentesítést is megvalósították, s a karbonböjtöt sikerrel teljesítették. A kapott energiatakarékossági tippeket saját közösségük facebook csoportján belül is rendszeresen megosztották.
A Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár közössége 8,78 százalékos megtakarítást ért el a verseny során. Ők többek közt azt hangsúlyozták, milyen fontos volt a családtagokat bevonni és meggyőzni, hogy a feleslegesen világító, működő berendezéseket kikapcsolják, avagy étkezésükben a szezonális zöldségekre, mintsem a húsfogyasztásra helyezzék a hangsúlyt.
A következő program egy kerekasztal beszélgetés volt, melyet Vadovics Edina moderált. A résztvevők Hojtsy-Keresztény Zsuzsanna (Gödi Ökoklub) és Szabó-Kalácska Beatrix (Civil Zöldítők Egyesülete) voltak. Korábbi években ők is klíma-koordinátorokként tevékenykedtek az EnergiaKözösség programban, s az elkezdett zöld életmódot folytatni tudták lakóhelyükön, úgy, hogy másokkal együtt helyi zöld civil szervezeteket alapítottak. Ennek tapasztalatairól meséltek a jelenlévőknek, s beszámoltak tevékenységeikről, mely közt megtalálható például a közösségi komposztálás, a kerékpáros közlekedés támogatása, épületgépészeti előadások szervezése, vagy baba-mama programok is.
A program további szakaszában a várva várt díjátadó következett. A közösségek és a koordinátorok is átvették okleveleiket, illetve tárgyi és komoly pénzbeli jutalmaikat. 750 ezer forint értékű zöld vásárlási utalványt kapott az első három helyezett közösség, melyet az E.ON biztosított.
A nap során a GreenDependent Intézet kiállításán környezetbarát életmódot támogató termékekkel ismerkedtek a résztvevők, az EnergiaKözösségek korábbi programjain készült fényképeit és a családok által megfogalmazott élmények idézeteit nézhették meg. A gyermekeknek az E.ON EnergiaKaland játszóháza nyújtott igazi élményt többek közt színezőkkel, társasjátékkal, madárodú készítéssel és kis házikó barkácsolással.
Az energiamegtakarítási verseny rendezvényeihez tartozó karbonlábnyomának kompenzálása érdekében 133 facsemetét vettek át a közösségek, melyeket elültetnek s gyümölcseiket évek múltán is élvezhetik majd. A fákat egy zalai Tündérkertből, Pórszombatról hozzuk, ahol Kovács Gyula erdész az őshonos gyümölcsfák fajtamentésével foglalkozik.
A feltálalt frissítők és ennivalók a fenntarthatóság jegyében szezonális alapanyagokból készültek, vegetáriánus diétához illeszkedően, melyet a Four Bites biztosított. Arra is figyeltünk, hogy az étkezéshez használt eszközök újrahasználhatóak, újrahasznosíthatóak legyenek. Az üvegpoharakat névvel feliratozták a résztvevők és így ki-ki újra tudta tölteni poharát.
Az ünnepi torták felszeletelése és elfogyasztása koronázta meg a napot.
Mind a támogató E.ON-nak, mind védnökeinknek köszönjük a bizalmat, hogy ezt a versenyt évről-évre megszervezhetjük. Az aktív közösségeknek, családoknak is hálásak vagyunk, és nagyon köszönjük, hogy végigküzdötték magukat a kihívásokon, s az energiamegtakarítási úton járnak, továbbá, hogy ezt folytatni is tervezik. Hajrá EnergiaKözösségek!
Fotók: GreenDependent ©