Ízelítő a 2022. június 11-re tervezett záró- és díjkiosztó esemény programjaiból

Gyümölcsfa csemeték
2022. 05. 26., cs – 16:06

Bemutatjuk a záró- és díjkiosztó rendezvényünk védnökeit és előadóit! Dr. Ürge-Vorsatz Diána, fizikus, klímakutató, egyetemi professzor. 20 éve részt vesz az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) munkájában, melyben alelnöki posztot tölt be. Az IPCC tevékenységét 2007-ben Nobel-békedíjjal ismerték el. 2008-ban a tudományos munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott. 7 gyermekes családanya, aki elkötelezett a kislábnyomos életmód mellett. 

Kép
urge vorsatz diana_bcsdh image

ITT meghallgatható egy érdekes előadás tőle a világ helyzetéről.

Dr. Bándi Gyula szinte kezdetektől védnöke az EnergiaKözösségek versenynek. Ő jogász, az MTA doktora 2014 óta, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Szakterülete a környezetvédelmi jog. 2017-ben az Országgyűlés hat évre az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesévé választotta.

Kép
bandi gyula ajbh cv

EBBEN a rövid előadásában hivatalát mutatja be, mint fenntarthatóságot szolgáló intézményt!

A kerekasztal beszélgetésben két korábbi klíma-koordinátorral beszélget Vadovics Edina. Fő kérdése: Hogyan tartsuk meg és bővítsük a közösséget az EnergiaKözösségek után? A koordinátorok közösségfejlesztési és egyesületalapítási tapasztalatait fogják körüljárni. Résztvevők: Hojtsy-Keresztény Zsuzsanna (Életet a Földnek – Gödi ÖkoKlub) és Szabó-Kalácska Beatrix (Bolygóvédők – Civil Zöldítők Egyesülete). Alább egy-egy bemutatkozó kép található a közösségekről.

Kép
civilzolditok honlap

 

Kép
godi okoklub

 

Az EnergiaKözösségek tagjai a családok, így a felnőttek mellett a gyermekek foglalkoztatására is lehetőséget biztosítunk. Ezévben az E.ON Energiakaland játékokat próbálhatják ki a gyerekek. 

Ez egy innovatív, játszva tanuló programcsomag, melynek célja az, hogy segítse az energiatudatosság kialakítását, és a gyerekek energiával kapcsolatos tudásának bővítését. Korosztályi tartalmakat találunk a honlapon, ezekből lehet majd a helyszínen többet kipróbálni.

Kép
energiavaros

 

Természetesen ezek mellett az EnergiaKözösségek ezévi eredményeivel is megismerkedhetünk, az első három helyezett energiatakarékos ötleteit, versenybeli élményeit is meghallgathatjuk, valamint környezetbarát termékkiállítást is tanulmányozhatunk. Az ünneplés részeként finom és klímabarát ételekkel készül a Four Bites és a torta felszeletelése és elfogyasztása sem maradhat el!

Kép
four bites falatok

Várjuk az idei évad versenyző családjait a MEMO-ban, a Mesterek és Módszertanok Házában Budapesten 2022. június 11-én.

Kép
Torta

Képek forrása: bcsdh.hu, ajbh.hu, civilzolditok.hu, godiokoklub.hu, energiakaland.hu, GreenDependent Intézet