Sajtóközlemény: Közösen, összefogással jelentősen csökkenthető a karbonlábnyomunk

2021. 09. 10., p – 14:40

Idén 10. alkalommal várja a környezettudatos érdeklődőket a GreenDependent Intézet klímakoordinátoroknak. Az E.ON Hungária Csoport támogatásával megvalósuló EnergiaKözösségek háztartászöldítő versenyen a résztvevők kis közösségekbe szerveződve anyagi beruházás nélkül, viselkedésük megváltoztatásával csökkenthetik energiafogyasztásukat, és így karbon-lábnyomukat.

 

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület 2021-es jelentéstervezete szerint, ha az emberiség nem tesz sürgős lépéseket, a globális felmelegedés olyan öngerjesztő folyamatokat indít be a bolygó természetes rendszereiben, amelyek visszafordíthatatlan következményekhez vezethetnek. Annak érdekében, hogy a felmelegedést 1,5°C-ra korlátozzuk, a szakértők jelentős és sürgős viselkedés- és életmódbeli változásokat szorgalmaznak.

A magyar lakosság átlagos egy főre eső karbon-lábnyoma évente 6,1 tonna[i], azonban annak érdekében, hogy a Párizsi Megállapodásban közösen vállalt maximum 1,5 fokos globális hőmérséklet-emelkedést ne lépjük túl, 2030-ig 2-2,5 tonna CO2/fő/év[ii] szintre kell csökkenteni lábnyomunkat, majd 2050-ig további jelentős csökkentés szükséges.

 

Az E.ON EnergiaKözösségek program célja, hogy növelje a háztartások energiatudatosságát és -hatékonyságát, népszerűsítse a klímabarát életmódot, és csökkentse energiafüggőségünk. Az elmúlt 9 év tapasztalata alapján az E.ON Energiaközösségek versenyében részt vevők átlagos energiamegtakarítása 7-10% között mozgott, de az igazán elkötelezettek 15-30%-ot is tudtak csökkenteni előző évi fogyasztásukhoz képest. 

 

Az EnergiaKözösségek program 5-10 háztartásból álló csoportok fél éven át tartó versenye az ország egész területéről azzal a céllal, hogy a közösségek minél több energiát takarítsanak meg (min. 9%-ot) és zöldebb életmódra váltsanak. A verseny két fő részből áll:

  • mérőóra-leolvasások minden hónap elején
  • 3 kreatív feladat megoldása

 

A győztesek a legtöbbet megtakarító és legkreatívabb közösségek lesznek, akiket az E.ON és a GreenDependent Intézet értékes nyereményekkel jutalmaz. A verseny során fontos az együttműködés és egymás erősítése, amiben a közösségeket összefogó önkéntes klímakoordinátor ad támogatást.

 

 

Mi az önkéntes klíma-koordinátorok feladata?

  • Saját EnergiaKözösséget szervezni (pl. barátok, kollégák, szomszédok köréből);
  • a közösséget koordinálni, összefogni és motiválni a verseny során december és május között;
  • információt és tudást átadni.

 

Klímakoordinátor bárki lehet, akinek fontos a környezetvédelem, és ezért aktívan tenni is szeretne. A feladathoz a GreenDependent Intézet felkészítést is biztosít 3 alkalmas képzés, kiadványok és folyamatos tanácsadás formájában. Bővebb információért javasoljuk elolvasni a képzéseket bemutató leírást.

 

KLÍMAKOORDINÁTORNAK az alábbi űrlap kitöltésével lehet jelentkezni szeptember 30-ig.

 

További részletek a programról és a jelentkezésről: www.energiakozossegek.hu

 

Kedvcsináló: 

 

A program védnökei:

Dr. Ürge-Vorsatz Diána,

a CEU professzora, az IPCC Mérséklési Munkacsoportjának alelnöke és

 

Dr. Bándi Gyula,

a jövő nemzedékek szószólója

 

További információk, sajtókapcsolat:

GreenDependent Intézet:

Vadovics Kristóf 

telefon: 20/512 1886
info@greendependent.org

E.ON Hungária csoport:

Patócs Renáta
 

renata.patocs@eon-hungaria.com


[i] Az itt megadott átlagos érték szintén fogyasztás alapú karbon-lábnyom számítás eredménye, 2006-ban felvett adatok alapján. Forrás: Ivanova, D. et. al. (2017) Mapping the carbon footprint of EU regions. Environ. Res. Lett. 12 054013. Letölthető: https://iopscience.iop.org/article/

[ii] United Nations Environment Programme (2020). Emissions Gap Report 2020. Nairobi. Letölthető: https://www.unep.org/emissions-gap-report-2020