Az E.ON EnergiaKözösségek program (2020-2021) versenye

2020 őszén indul a hagyományos energiamegtakarítási verseny, ahol a megalakuló energiaközösségek összemérhetik, hogy mennyi energiát tudnak megtakarítani viselkedésük megváltoztatásával. Az őszi versenyre 5-10 családból/háztartásból álló közösségek (barátok, kollégák, családok, osztálytársak szülei) jelentkezhetnek, akik vállalják, hogy fogyasztási szokásaik megváltoztatásával energiát spórolnak meg, így közösen, együtt tesznek valamit egy fenntarthatóbb jövő érdekében.

 

A közösségeket önkéntes klíma-koordinátorok szervezik meg az ősz folyamán; majd tartják össze és vezetik a verseny sorsán, decembertől májusig.

 

A verseny két részből áll:

  1. egyrészt fontos, hogy egy korábbi referencia évhez képest mennyi energiát tud megtakarítani a csapat átlagban - mérőóra leolvasások hónap elején;
  2. másrészt 3 kreatív feladatot kell megoldani a verseny során a caspatoknak, melyek ugyanúgy fontosak a végső eredmény szempontjából.

 

Közösségi verseny járvány idején...

  • a klíma-koordinátor képzéseket online tartjuk,
  • segítséget, tippeket adunk az online részvételhez, közösség szervezéshez,
  • járvány idején, akár karanténban is lehet megtakarítani, ezt az előző évad versenyzői bebizonyították, a legjobbak 15-20%-os megtakarítást értek el.

 

Az EnergiaKözösségekről és az EnergiaKözösségek őszi versenyről részletes leírás itt olvasható.

A versenyről további részletek és információk pedig a Versenyszabályzatban olvashatók.

 

Részletek, inspirációk a következő linkeken olvashatók:

 

  • A  koordinátoroknak szóló képzésekről részletes leírás ITT érhető el.
  • A verseny összefoglaló ütemterve pedig ITT.

 

 

A 2020-2021-es évad kreatív versenyfeladatai:

 

1. versenyfeladat: Energia-felmérés, vállalások a versenyre, valamint néhány fontos szokás összehasonlítása

A feladat leírása és útmutatója INNEN letölthető!

A feladat beadási határideje: 2021. január 17.

 

A feladat részei:

1. Online energia-felmérés (amennyiben nem műkdökik az online verzió: pdf / word);

​2Néhány fontos szokás összehasonlítása (pdf / word / google drive)

 

Ha szeretnétek a fiatalokat bevonni a feladatba: Háztartási Energia-Felmérés Fiataloknak pdf/word

FONTOS!!! Ez a felmérés nagyban átfed az eredetivel, de rövidebb annál, így kérlek, a versenyre NE EZT KÉSZÍTÉTEK EL, ez csak arra szolgál, hogy nagyobb gyermekeitek számára is feladatot adhassatok, amennyiben szeretnétek. :)

 

Az 1. feladat eredménye ITT megtekinthető!

 

Az 1. feladat legjobb közös feladat megoldásai itt olvashatók:

 

 

2. versenyfeladat: Karbon-böjt

A feladat leírása és útmutatója INNEN letölthető.

A feladat beadási határideje: 2021. március 28.

 

Mit várunk:

Valósítsátok meg a karbon-böjtöt közösségi szinten a GreenDependent által összeállított böjti naptár alapján.

 

KARBON-BÖJT NEM ENERGIAKÖZÖSÉGEZŐKNEK ITT. :)

 

Kitöthető listák:

 

Az 2. feladat eredménye ITT megtekinthető!

 

Az 2. feladat legjobb beszámolói, kiegészítő anyagai itt olvashatók:

 

3. versenyfeladat: A verseny eleji vállalások tanulságai, valamint egy klímabarát nyaralás megtervezése

A feladat leírása és útmutatója INNEN letölthető.

A feladat beadási határideje: 2021. április 25.

 

Kitöthető lista

 

A feladat eredménye ITT megtekinthető!

A legjobb 5 közösség klímabarát nyaralás tervei pedig itt olvashatók:

 


 

VÉGEREDMÉNY

A megtakarítási verseny összesített végeredménye és a nyertes csapatok listája a nyereményekkel ITT elérhető!