Versenyszabalyzat-Film

Versenyszabályzat - Film

 
A Verseny szervezője a GreenDependent Intézet Nonprofit Közhasznú Kft (továbbiakban: „Szervező”), címe: 2100 Gödöllő, Éva u. 4.

A verseny célja, hogy elősegítse a háztartások energiamegtakarítását, valamint környezeti és energiahasználati tudatosságának fejlesztését és a klímavédelmet Európában.

A versenyben bárki résztvehet Európában, aki a verseny feltételeit teljesíti.

A verseny során a résztvevőknek a jelentkezési lapot és az elkésztett rövidfilmet kell a GreenDependent Intézethez eljuttatniuk.

 
1.    Jelentkezés
1.1.    A „EnergiaKözösségek” rövidfilm versenyében való részvétel csak a film vetítőkópiája és a kitöltött és aláírt nevezési lap benyújtásával valósulhat meg. A benyújtandó nevezési lap és kópia csak együtt fogadható be. A jelentkezéssel a Résztvevő kinyilvánítja a „EnergiaKözösségek” program rövidfilm-készítési versenyben való részvételi szándékát, illetve azt, hogy jelen szabályzatot a jelentkezése időpontja szerinti tartalommal, magára nézve kötelezőnek fogadja el.
1.2.    A jelentkezés a Jelentkezési lap (formanyomtatvány) valóságnak megfelelő adatokkal való kitöltésével valósul meg. A jelentkezés során az adatszolgáltatás önkéntes. A regisztrációval egyidejűleg a Résztvevő büntetőjogi felelősségének tudatában kijelenti, hogy megadott adatai a valóságnak megfelelnek, és a jelentkezés során saját személyes adatai kerültek megadásra.
1.3.    Több személy (továbbiakban: Csoport) együttes indulása esetén a személyek kötelesek egy képviselőt választani, aki a jelentkezési lapon az adatait megadja és összekötőként közreműködik a versennyel kapcsolatos kommunikáció lebonyolításában Szervező és a Csoport között. A képviselőnek a Csoport többi tagja felé történő esetleges mulasztásaiból bekövetkező, a Csoport tagjait érő bármilyen nemű hátrányért Szervező semmilyen felelősséggel nem tartozik.
1.4.    A Jelentkezési lap kitöltésének célja a személyazonosság és a kommunikációhoz szükséges elérhetőségi adatok megállapítása, valamint a benyújtott rövidfilm adatainak megadása. A Résztvevő által megadott adatokat a Szervezők kizárólag az Adat- és jogvédelmi tájékoztatónak megfelelően kezelik és használják fel, harmadik személynek vagy szervezetnek nem adják tovább.
1.5.    A Résztvevő kötelezettséget vállal arra, hogy megadott adatainak változását a verseny Szervezőjének bejelenti. A Résztvevő az általa megadott adatok helyességéért felelősséggel tartozik, és vállalja, hogy a változások bejelentését haladéktalanul elvégezi. Ennek elmulasztása esetén az esetleges értesíthetetlenségért a Szervező semmilyen felelősséggel nem tartozik.
1.6.    A Résztvevő adatait a Szervező a magyar adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően bizalmasan kezeli, azokat csak törvény rendelkezése vagy az érintett engedélye alapján adhatja át harmadik személy részére.
1.7.    Az esetlegesen megváltozó adatokat e-mail útján Szervező részére az info [kukac] greendependent.org címen kell megadni vagy postán elküldeni a 2100 Gödöllő, Éva u. 4. címre.
1.8.    Azokért a károkért, melyek annak felróható elmulasztásából erednek, hogy a Résztvevő nem közölte haladéktalanul, hogy jelentkezéséhez használt személyes adataival visszaéltek, vagy azt a Résztvevő hozzájárulásával illetéktelen személy használta, kizárólag Résztvevő a felelős.

 
2.    A verseny kiírása
2.1.    Az „EnergiaKözösségek” projekt szervezői rövidfilm-készítési versenyt hirdettek meg Európa 16 országában. Az EnergiaKözösségek projektet az Európa Tanács támogatja az Intelligens Energia Európa programjának keretében annak érdekében, hogy elősegítse a háztartások energiamegtakarítását és a klímavédelmet Európában. Olyan rövidfilmeket várunk, melyek a klímaváltozással és a háztartások energiafogyasztásának csökkentésével kapcsolatosak.
2.2.    Minden műfajban lehet pályázni, néma filmek is indulhatnak. A kész rövidfilm minimum 20 másodperc, de maximális hossza 5 perc lehet. A beküldendő rövidfilm vetítőkópiájának formátuma: DVD, mely nem kerül visszaküldésre. A pályamű különböző európai országokban kerül levetítésre, ezért ha a filmben a beszédnek, szónak fontos szerepe van, és nem angol nyelven készült, angol felirattal kell ellátni.

 
3.    A verseny lebonyolítása, jogok átadása

3.1.    A verseny kétfordulós és bárki részt vehet benne, aki elküldi elkészített rövidfilmje vetítőkópiáját és Jelentkezési lapját. Az első fordulóban a beérkezett rövidfilmeket a GreenDependent Intézet 2 tagból álló, zsűrije bírálja el. A legjobb magyar rövidfilmet továbbítjuk az „EnergiaKözösségek” nemzetközi projektcsapatának, akik kiválasztják a 16 ország indulói közül a nyertest. A versenyszabályzat, a felhívás és a Jelentkezési lap a verseny honlapján (www.energiakozossegek.eu) kerülnek megjelentetésre.
3.2.    A pályázatok beküldési határideje 2012. július 30.
3.3.    A rövidfilm jogainak tulajdonosa átadja az alábbi nem kizárólagos jogokat Szervező részére, úgymint:

  • A rövidfilm nyilvános vetítése az „EnergiaKözösségek” projekt rendezvényein. Ez magában foglalja a projekt eseményeket és azokat a rendezvényeket is, melyben a Szervező vagy az „EnergiaKözösségek” projekt egy partnere részt vesz.
  • A rövidfilm vetítése az „EnergiaKözösségek” projekt honlapján vagy az „EnergiaKözösségek” projekt partnereinek (listát ld. csatolva) honlapján vagy a projektben résztvevő települések honlapjain.
  • A rövidfilm nyilvános vetítése az Intelligens Energia Európa Program által szervezett eseményeken.
  • Az „EnergiaKözösségek” projekt partnerei a film képeit és részleteit használhatják az „EnergiaKözösségek” projekttel kapcsolatos promóciós és PR célokra.
  • A film feliratozása idegen nyelven, ha szükséges.

 

4.    Az eredmények értékelése, nyeremények
4.1.    A beérkezett rövidfilmeket a GreenDependent Intézet 2 tagból álló, zsűrije bírálja el. A zsűri egy előre összeállított szempontrendszer alapján hirdet eredményt. A legjobb magyar rövidfilmet Szervező továbbítja az „EnergiaKözösségek” nemzetközi projektcsapatának, akik kiválasztják a 16 ország továbbküldött legjobbjai közül a nyertest. Az európai nyertes nyereménye 2.000 EUR értékű jutalom.
4.2.    A nyeremény azzal a feltétellel kerül átadásra, hogy Résztvevő a verseny valamennyi feltételét teljesítette
4.3.    A versennyel kapcsolatos rendellenességet a verseny Résztvevője köteles az info [kukac] greendependent.org e-mail címen vagy a 06-28-412-855-ös információs vonalon haladéktalanul jelezni. Szervező kizárja a felelősségét a jelzési kötelezettség elmulasztásából származó károkért.
4.4.    A nyeremény átadása egyeztetéstől függően, a regisztrált személyes adatok megfelelő módon történő igazolása után (személyi igazolvány vagy más fényképes, személyazonosításra alkalmas közokirat), személyesen történik meg 2013. májusában.

 
5.    Magatartási szabályok
5.1.    A „EnergiaKözösségek” rövidfilm versenyében résztvenni kizárólag a jogszabályok és a Verseny Részvételi Feltételeinek, valamint az alábbi Magatartási szabályoknak a betartásával lehetséges.
5.2.    A Résztvevő nem terjeszthet, nem tehet letölthetővé vagy egyéb módon hozzáférhetővé (pl. linkek megjelentetésével) olyan tartalmakat vagy nyilatkozatokat, amelyek mások jogait, szerzői vagy iparjogvédelmi jogokat sértik, vagy egyébként a jó erkölcsbe ütköznek, különösen a jó ízlést sértik, sértő tartalmú, erőszak elkövetésére, gyűlöletre szítanak, vagy pornografikus tartalmat közölnek.
5.3.    A Résztvevő felel a verseny során beküldött/átadott anyag tartalmáért. A felelősség kiterjed különösen arra, hogy az anyag: GreenDependent Intézet, mint a Verseny Szervezője a Magatartási szabályok olyan súlyú megszegése esetén, amely egyidejűleg jogsértést,

  • nem sért harmadik fél bármely szellemi alkotásához fűződő jogokat, az alkotás a Résztvevő szellemi terméke, illetve felhasználási joggal rendelkezik,
  • nem tartalmaz megtévesztő adatokat, olyan tartalmakat vagy nyilatkozatokat, melyek közzététele bűncselekményt, szabálysértést valósít meg,
  • nem tartalmaz hamis tényeket, nem tűntet fel hamis tényeket valós színben,
  • mások személyiségi jogait nem sérti
  • nem tartalmaz üzleti titkot
  • nem tartalmaz a 2008. évi XLVIII. törvény hatálya alá tartozó reklámot.

5.4.    A Résztvevő a törvényi szabályok mellett különösen a következő „Magatartási szabályok” betartásáért vállal feltétlen kötelezettséget:

  • A pályamű nem használható más résztvevők vagy személyek zaklatására, mások fenyegetésére, megtévesztésére vagy megkárosítására;
  • Résztvevő nem közölhet olyan adatokat, URL-t, nevet, címet, telefon-/fax-számot, vagy egyéb tartalmat, mely kereskedelmi célt vagy egyébként reklámcélt szolgál.

5.5.    A Magatartási szabályok a Szervező részéről bármikor kiegészíthetők és megváltoztathatók. A „EnergiaKözösségek” oldalra való belépés a Magatartási szabályok, a belépés időpontjában érvényes formájában való elfogadását jelenti.
5.6.    A Magatartási szabályok megsértése a versenyből történő haladéktalan kizárást vonja maga után.

 
6.    Üzleti használat és reklám
6.1.    Szervező kötelezettséget vállal arra, hogy üzleti célra a pályaművet nem használja, ide értve a harmadik személy részére történő ellenérték fejében vagy akár e nélkül történő rendelkezésre bocsátást.
6.2.    Résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy a Szervező a verseny során beküldött/átadott anyagot – változtatás nélkül – a verseny reklámozásához a projekt időtartama alatt felhasználja.

 
7.    Felelősség
7.1.    A Résztvevő cselekményeiért és általa rendelkezésre bocsátott és közzétett tartalmakért a Szervező a felelősségét kizárja. A Szervező a magyar jog által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárja felelősségét mindazon felmerülő kárért, amely a rövidfilm használatából vagy nem használatából adódik, így különösen elmaradt nyereség, elveszett üzleti információk, üzlettől való elállás, vagy más, hasonló kár esetén.
7.2.    A legmagasabb szintű gondosság mellett is bármely publikációban előfordulhatnak pontatlanságok, így a projekttel kapcsolatosan közzétett egyes publikációkat a szerkesztőség megváltoztathatja, és/vagy rövidítheti. A Szervező mindezen változtatásokért vagy rövidítésekért felelősséget nem vállal.
7.3.    A Résztvevő a jelen Szabályzat megszegéséből vagy egyébként rendkívüli felmondásra okot adó cselekményéből származó károkért feltétlen helytállásra köteles. Ebben az esetben a Résztvevő a Szervezőt e felróható cselekményből eredő következmények miatti harmadik személlyel szembeni kötelezettségeiért való helytállásért felelősségének kizárása nélkül mentesíteni köteles.

 
8.    A használat befejezése, felmondás
8.1.    A verseny magyar szakasza 2012. június 30-án míg az európai döntő 2013 májusában ér véget. A jogok tulajdonosa írásban bármikor visszavonhatja a fenti jogok átruházását a GreenDependent Intézettől. A jogok használata GreenDependent Intézet számára véget ér két hónappal az írásbeli visszavonás után. A fenti jogok átruházása ideiglenes, és térbelileg meghatározottan érvényes.
8.2.    A verseny befejezése után, egy év elteltével a Résztvevő adatai törlésre kerülnek.
 
9.    Vegyes rendelkezések
9.1.    Jelen Szabályzat a jövőre nézve bármikor megváltoztatható, melyről a Szervező a Résztvevőket e-mail-en értesíti.
9.2.    A Magatartási szabályok változásáról a Résztvevők jelentkezésükkel egyidejűleg kötelesek meggyőződni és azok változását mindenkor figyelemmel kísérni.